1997
november 11.-én születtem, első gazdám egy fodrász
felesége volt. Szép emlékeim vannak róla, nagyon
megkímélt, nem egész egy év alatt csupán
9e kilométert mentünk együtt, szépen lassan, finoman,
a szervízre is tisztességesen elhordott. Új gazdám
is nagyon rendes (mernék mást mondani ! :-), szegény úgy
kezdte a kapcsolatunkat hogy elvitt 10e-res szervízre. Ő is kímél,
állítólag egy Sepsiker nevű cégnél
nagyon csunyán viselkedett a testvéreimmel (a pletykák
szerint másodikban 100-at ment, és 180-at kisajtolt egy társamból)
de azóta úgy látszik megkomolyodott.
Hogy magamról
is beszéljek: 1300 köbcis motor hajt, nem vagyok elhízva
úgyhogy az utakon ezzel a motorral csak úgy repülök.
Kényeztetem utasaimat, elektromos az ablakemelőm a belső
fényszóró és tükörállításom,
központilag zárom ajtóimat, és friss gazdámnak
köszönhetően ezt távirányítóval
is tudom, ilyenkor a riasztót is bekapcsolom bár a gyárilag
belémépített immobilizer is megkeseríti az egyszerűbb
autótolvajok életét. A nevemben is szereplő SPORT
meghatározó rajtam. 3 ajtóm van, mint a sportos autóknak
általábban, a fordulatszámmérőm az extra
felszereltségem, a puha négyküllős kormányom
és a frissen beszerelt könyöklő/ kazetta tartó
is mind azt sugallja, hogy elsősorban a fiataloknak szántak !
Persze vannak hátrányaim is, pl. a vékony -ezért
nem túl biztonságos- kasznim, és a kényelmi fokozatom
is lehetne magasabb.
A hangom a motoron
kívül egy Panasonic CQ-RD 825-ös magnó is meghatározza.
Elég nagytudású, RDS elektronikás tuner része
ámulatba ejtett mindenkit, amikor Kiskunhalason befogta a Radio Bridge-et,
a magnója szervós, a kazetta behúzás- kiadás
egy CD lejátszónak is becsületére vállik. Mellesleg
tud CD tárat is kezelni, számkeresős, és a hátulülők
számára egy távirányítót is nyújt.
Természetesen a kinézete se mellékes, csak nézd
meg a képet - magáért beszél ! A tolvajokra is ügyeltek
a gyártásakor, 3x-os védelmi rendszere van, pl. a levehető
előlap, vagy a biztonsági pöckök, amelyek megnehezítik
a magnó kiszerelését.